Még a külföldre költözésem előtt elküldtem
néhány írásomat egy országos hírű írónak, aki
szerint érdemes lett volna könyvbe szerkeszteni az írásokat. Csakhogy
erre akkor nekem sem pénzem, sem tudásom nem volt....
Ezekben az években kötöttem közelebbi
ismeretséget egy közösségi oldallal. Mivel ez nem a reklám helye, nevezzük
f-nek :-)
Olvasgattam, és ha már ott voltam írogattam
is. Először csak rövid kommenteket, aztán hosszabb gondolatsorokat az élet
folyásáról és a mindennapokról.
Itt aztán azt vettem észre, hogy sok embernek
tetszik amit írok és ahogy írom, és általában a témák is.
Azok mondjuk nem mindig, mert a véleményemet
nem rejtettem véka alá, és nem volt a véka alatt a politikai hovatartozásom
sem. És ugye itt kilőttem néhány "rajongót" a sorból.
Ami egyáltalán nem zavart, mert nem azért
írtam, hogy szimpatizánsokat gyűjtsek és nem is azért, hogy ne gyűjtsek.
Viszont aki azért szeret vagy nem szeret, mert oda tartozom ahova, az akkor
inkább ne is szeressen. A tündérmesében nincs jobb és baloldal, nem azért izgalmas
és érdekes...
Szóval itt gyorsultak fel aztán az események,
és mivel anyagilag is jobban álltunk, mint régebben, megint előjött a
gondolataimban a könyvkiadás.
Innen pedig már sokaknak ismerős a történet.
Kerestem egy megfizethető kiadót, összerendeztem
egy kötetben az "első írói korszakomban" ( jáj de nagyképűűűűű
szöveg...:-) készült írásokat, és vártam a postást:-)
Persze előtte leperkáltam a kiadónak egy kevés
lóvécskát.
Ezt azért kellett, mert nem vagyok még (!)
olyan nagy nevű író, akinek a műveiért sorban állnak a nagy magyar kiadók és
örömmel kiadják úgy, hogy írócskának egy vasába sem kerül.
Nem, sajnos nagyon nem vagyok ilyen, tehát
zsebre ment a játék, és még mindig arra megy.
És szerintem amíg világ a világ és fogok
könyveket készíteni, mindig én magam kell, hogy finanszírozzam. Hacsak....nem
találok ki valami nagyot és ütőset...Amire azért nem sok esély van.
Szóval így. Így volt, s így lesz.
Legközelebb egy mondókás könyv a cseppeknek,
és egy kikapcsolódós-szórakoztatós-múltbarévedős a felnőtteknek.
Hogy hogyan is készülnek, arról egy újabb
blog-mesében számolok be.